Galiotti Gábor:

Szakmai pályafutásomat egy sportsérülés alapozta meg, mely tizenhárom éven át tartó sportsikereim végét jelentette. Felépülésem érdekében az egyik orvosi kezelés követte a másikat, de a legjobb eredményt végül egy speciális masszázstechnika hozta meg. E tapasztalat hatására döntöttem úgy, hogy – vendéglátós végzettségem ellenére –, masszázsterápiával és kezelésekkel szeretnék foglalkozni.

A sportmasszőri képesítést 1986-ban szereztem, majd a magyar férfi kézilabda válogatott mellett dolgoztam, így részt vállalhattam sikereikben a következő világbajnokságon és olimpián.

Sportmasszőri munkám mellett a Budapesti Természetgyógyász Egyesületnél szervezői- és oktatói feladatokat láttam el, majd részlegvezetőként helyezkedtem el a Hélia Gyógyszállóban.

Az Egyesület és a hotel támogatásával gyógymasszőrképző tanfolyamot hoztam létre, amely iskola a mai napig működik.

A Yumeiho® terápia mellett 1994-ben köteleztem el magam. A Magyarországi Yumeiho® Egyesület tagjaként szereztem meg a 3-as szintű terapeuta minősítést, majd 2002-ben a 4-es fokozatú képzést is sikerrel zártam. Tokióban, 2016-ban két 7-es szintű és három 6-os szintű mester előtt letettem a 5-ös/dan szintet. Ezzel a képzettséggel és eredménnyel a világon mindenhol taníthatok, vizsgáztathatok és önálló iskolát is alapíthatok megfelelő nemzetközi szerződés keretén belül.

A Magyarországi Yumeiho® Egyesület tagjai 2005-ben eválasztottak a szervezet elnökségébe, majd 2009-ben felkértek az elnöki teendők ellátására, azóta is ezen tisztségemben tevékenykedem.

A Budapesti Kereskedelmi Iparkamarán (BKIK) belül, 2012-ben megalapítottuk a Gyógy- és Alternatív Szakmai osztályt, amelynek elnökének választottak, ezen pozícióban a mai napig is dolgozom. 2013-ban felkértek a Gyógy- és Sportmasszázs kerettantervének, valamint a Szakmai és Vizsgakövetelményének (SZVK) kidolgozására. Elértük, hogy Sport- és Gyógymasszőr önálló szakmaként kerüljön a továbbiakban OKJ-s nyilvántartásba, ezért 2015-ben kidolgoztuk a különálló Gyógy- és Sportmasszőr kerettantervet és SZVK-t, amely 2016- szeptember 1-től lép hivatalosan országos szinten életbe. Ezt követően 2015-ben megírtuk a Gyógymasszőr Mesterképzést és ennek teljes szakmai anyagát, majd 2016-ban felkértek a Sportmasszőr Mesterképzés lektorálására.

Továbbra is a szakmámért fogok dolgozni, mert ez nem a munkám, hanem a hivatásom.

Munkatársaink