Szilágyi Eleonóra:

Szilágyi Eleonórának hívnak. 1999-ben végeztem gyógytornászként Budapesten. Néhány évtől eltekintve, amit a gyermekeimmel töltöttem otthon, elsődlegesen ekként tevékenykedtem és tevékenykedem. Gyermekekkel és felnőttekkel egyaránt foglalkozom. Elsősorban gerincproblémákkal és egyéb ortopédiai rendellenességek kezelésével, traumás sérüléseket, sportsérüléseket követő rehabilitációval, sportfizioterápiával. (A folyamatos tanulás, fejlődés alapvető igényem.) Gyermekkorom óta meghatározó szerepet tölt be életemben a mozgás, a sport. Ennek függvényében gondolkodom minden tényezőről, akadályról, ami bármelyikünket gátolhat a mozgás örömében. Ehhez szeretném hozzásegíteni minden engem felkereső páciensemet. De ismerik az 'akasztják a hóhér' jelenséget? Velünk is előfordul időnként. Velem is. Ez azonban nem másban segít engem, minthogy még nagyobb megértéssel és együttérzéssel forduljak betegeim felé, bízva a bizalommal teli közös munka kialakításában, valamint annak hatékonyságában és eredményességében.”

Munkatársaink