Szakál Adrienn:

Tanulmányaimat a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán fejeztem be 2014 nyarán. Ezután a Budai Irgalmasrendi Kórház reumatológiai osztályán kezdtem el dolgozni, ahol elsősorban a gerinc, és az ízületek különböző degeneratív és gyulladásos elváltozásainak, valamint autoimmun betegségek kezelésében szereztem tapasztalatot.

A Doctorfit csapatának 2017 tavasza óta vagyok tagja. Az itt végzett munkámban nagyon szeretem, hogy lehetőségem van a hozzám fordulóknak egyéni kezelést adni, egy olyan környezetben, ahol a magas szintű szakmai háttér, és a rendelkezésre álló eszközök mind lehetővé teszik a páciensek személyre szabott, hatékony kezelését.

A munkám legszebb részének tartom, hogy a nehezen mozgó, nagy fájdalmakkal küzdő beteget végig kísérhetem a gyógyulás, és a rehabilitáció útján, hogy láthatom, hogyan válik a sok éve mozgásszegény életmódot élő személyből, egy aktív, mozgásszerető, egészséges ember.

Úgy gondolom gyógytornászként, nem csak a betegek fájdalmának elmulasztása a feladatom, hanem, hogy motiváljam őket a szükséges életmódváltásra, tanácsokkal, támogatással segítsem őket ezen az úton.

Fontosnak tartom a folyamatos szakmai fejlődést, ezért különböző posztgraduális képzéseken vettem, és veszek részt. 2016-ban gyógy masszőr, illetve 2020-ban testépítő- sportoktató végzettséget szereztem. Az itt szerzett ismeretek nagyon jól kiegészítik egymást, a plusz tudás hatékonyabb gyógyítást tesz lehetővé.

A kezelések során passzív és aktív eljárásokat is alkalmazok, manuálterápiát, lágyrész technikákat, valamint mobilizáló, lazító, erősítő, stabilizáló és korrekciós gyakorlatokat egyaránt ötvözök a hatékony és tartós gyógyulás érdekében.

Mummy Tummy trainerként nagyon szeretek kismamákkal foglalkozni. A várandósság ideje alatt, és a szülés után is várom az anyukákat. A gyógytorna nagyon sok segítséget tud adni a hölgyeknek, hogy a babavárás idején is derék, és hát fájdalom nélkül élhessenek, illetve a szülés után minél gyorsabban, és egészségesebben tudjanak regenerálódni, újból fittnek érezni magukat.

Eddigi posztgraduális képzéseim:

  • Kinematic Taping
  • Body roller, mint a rehabilitáció eszköze
  • Neurodinamika, a perifériás neurogén panaszok vizsgálata, kezelése és Tape-lése
  • Gyógymasszőr
  • Mulligan manuál terápia I. Modul
  • McKenzie „A” és „B” tanfolyam, lumbális és nyaki gerinc vizsgálata és kezelése
  • Szegmentális stabilizációs tréning az ágyéki gerinc- medence rehabilitációjában
  • Szegmentális stabilizációs tréning az nyaki gerinc rehabilitációjában
  • Mummy Tummy Trainer
  • Testépítő-, sportoktató

Munkatársaink