Kéri Hanga:

A mozgás mindig központi szerepet töltött be az életemben. Sportolói karrieremet szertornászként kezdtem, majd végül az atlétikában találtam meg a nekem való mozgásformát. Hármasugróként több alkalommal sikerült magyar bajnoki címet és dobogós helyezést szereznem, illetve a válogatott színeiben versenyeznem. Mindez sajnos egy térdsérülés következtében véget kellett, hogy érjen.

Mivel a gondolataimat mindig a mozgás kötötte le, kézenfekvő volt, hogy tanulmányaimat is ebben az irányban folytassam. Miközben a Semmelweis Egyetem gyógytornász- fizioterapeuta szakán megismertem és beleszerettem a mozgásszervrendszer rejtelmeibe, a térdsérülésemnek "köszönhetően" azt is megértettem, milyen megélni azt, ha a testünk nem működik megfelelően, akadályoz minket akár a hétköznapi életünkben, akár abban amit csinálni szeretünk.

Tanulmányaim során végig nyilvánvaló volt, hogy az ortopédiai fizioterápia az a szakterület, ami engem a leginkább foglalkoztat. A gerinc megbetegedéseivel részletesen először a szakdolgozatom keretein belül foglalkoztam, melynek során kutatásom középpontjában a derékfájás állt. Ebben az időszakban ismerkedtem meg a szegmentum stabilizáló torna módszereivel is.

Már az egyetem alatt, illetve az azt követő időszakban is foglalkoztam ortopédiai problémák kezelésével. Az Astra HFC női labdarúgó csapat (2014-ben az NB1-es labdarúgó bajnokság ezüstérmese) gyógytornászaként segítettem a sportolóknak a sérülések megelőzésében, illetve a rehabilitációban.

A Doctorfit Gerincambulancián folytatott munkám során célom, hogy pácienseim egy olyan általános mozgás- és testtudatot szerezzenek, amely a közös munkánk után is megmaradva segíti őket abban, hogy egyedül is képesek legyenek felismerni egy mozdulat helyes kivitelezésének módját, és hogy megérezzék saját mozgásrendszerük működését. Ennek része a panaszaik eredetének feltárása és a megoldás megértése, mivel a gerincproblémák nagyobb része komplex és multicausalis. Éppen ezért szükséges a terápia során figyelmet fordítanunk a terhelési viszonyok helyreállítására is, melyet a Dorn terápia korrekciós technikáival kezelek. A módszer lényege végtaghosszkülönbségek korrigálása, illetve a csigolyablokkok, és egyéb lágyrészblokkok oldása.

A munkámban továbbá fontosnak tartom, hogy pácienseimmel egy olyan emberi viszonyt tudjak kialakítani, melyben szakmai kérdéseikkel és aggodalmaikkal kapcsolatban bizalommal fordulhatnak hozzám.

Munkatársaink